A stresszt hajlamosak vagyunk negatív előjellel ellátni, pedig valójában bizonyos szintig hasznunkra válik, problémáról akkor beszélhetünk, ha a feszültség tartósan fennáll. Állandóan készenlétben lenni már önmagában megterhelő, és előfordul, hogy olyan következmények is súlyosbítják a helyzetet, mint amilyen a stresszevés. De mégis hogyan válhat probléma valamiből, ami az alapvető létszükségleteink egyike, és mit tehetünk ellene?
Karcsúság ideál és egészséges életmód ide vagy oda, a legtöbb ember igenis szeret enni, mégpedig azért, mert egy megnyugtató élményről van szó, ami mind az öt érzékszervünkre hatással van, sőt mi több, kényezteti azokat. Már gyermekkorunktól kezdve sokféle pozitív érzelmet kötünk hozzá, gondoljunk csak a biztonságot adó anyatejre, a nagy családi ebédekre vagy a szeretteinktől kapott édes meglepetésekre.
Ha innen nézzük a dolgot, nincs abban semmi meglepő, ha egyfajta érzelmi feltöltődést várunk az evéstől, és olykor igent mondunk finom falatokra éhségérzet nélkül. Ám ha egy nehéz életszakaszban automatikus reakcióvá válik, hogy az evésben keressük az örömöt, az egyfelől kiábrándultsághoz vezet, hisz csak pillanatnyi boldogságot okoz, másfelől pedig nehezen leadható túlsúllyal kell szembenéznünk.
Könnyű azt gondolni, hogy a stresszevés pusztán az önfegyelem hiánya, de a probléma ennél mélyebben gyökerezik. Tekinthetjük ösztönös reakciónak, mivel természetes, hogy negatív érzelmeinkre azonnali gyógyírt keresünk, és az evés meg is adja ezt. Tudtukon és akaratukon kívül akár a szüleink is megágyazhatnak a stresszevésnek, ha kisgyermekként finomságokkal jutalmaznak és enyhítik fájdalmainkat, lehet tehát tanult szokás is. Íme pár megoldás, ami beválhat ellene:
- A legnagyobb fegyverünk az önismeret, kár lenne épp saját magunk előtt tagadni, hogy kialakítottunk egy rossz szokást. Ha már felismertük a problémát, be is azonosíthatjuk a stresszforrást, és kereshetünk más módot a levezetésre.
- Törekedjünk tudatos jelenlétre és ezzel együtt tudatos étkezésre, használjuk ki azt a pár métert a hűtőszekrényig, és gondoljuk át, hogy érzünk-e éhséget. Amikor igen a válasz, együnk élvezettel, így a színtiszta szükséglet kielégítés is lehet jó stresszoldó.
- A stresszevést átformálhatjuk egészséges életmóddá; együnk többször kevesebbet, ahogy a szakértők szokták javasolni. Figyeljünk arra is, hogy mi kerül a tányérra, ha a hűtőt eleve értékes élelmiszerrel töltjük fel, könnyebb tartani magunkat a helyes úthoz.
Ha úgy érzi, hogy már mindent megpróbált, mégsem tud szabadulni a stresszevéstől, ne féljen segítséget kérni, keresse bizalommal Thiery Henriette klinikai szakpszichológust! A www.thieryhenriette.hu weboldalon további információkat is találhat az elérhető szolgáltatásokról. Ha időpontot szeretne foglalni, küldjön e-mailt az info@thieryhenriette.hu címre, vagy hívja bizalommal a +36-70-432-5790-es számot!